Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

10 István unokája (Balázs fia) Miklós Békés Gáspár egyik vezére,1) míg István (nem tudni, Lászlónak-e vagy Mihálynak a fia) a szerencsétlen Báthory Endre fejedelem benső embere.2) A Székely Mózes felkelése, mely az erdélyi nemesség virágát 1603-ban a Barczaságon sírba vitte, az Apor-családot is nagy veszteséggel sújtotta. Nem kevesebben, mint ötön vérzettek el, u. m. két János (idősebb és ifjabb), András, Lőrincz és Tamás8) s hogy a csapás annál nagyobb legyen, Básta az idősebb és ifjabb János, valamint a Lőrincz bir­tokait, melyek Felső- és Alsó-Torján, Hidvégen, Szárazpa­takon, Peselneken, Kantafalván és Márkosfalván voltak, még ezen évben Teleki Donáth György háromszéki kapitánynak adományozta.4) Sokat visszaszerzett András fia Lázár, ki 15 évigkézdi- szék alkirálybírája volt s mint ilyen járt I. Rákóczy György követeképen Lupul moldvai vajdánál, mert ez Rákóczy ellen fondorkodott s a Mikes fiúkat is, kik Tarnóczy Sára meg- szöktetése miatt kényszerültek menekülni, pártfogásába vette.5) A fejedelemtől több Mikes-féle birtokot kapott, me­lyeket azonban 1639-ben, midőn a Mikesek kegyelmet nyer­tek, szó nélkül visszaadott nekik.0) Midőn 1643-ban 48 éves korában elhalt, népes családot hagyott maga után. Első fele­ségétől Nagy Frusinától 4 gyermeke volt, míg a másodiktól * Imecs Judittól 8. Minket az utóbbiak érdekelnek inkább, mert ezek az Apor Péter apjának a testvérei. Apor Lázár 1628-ban vette el második feleségét Imecs Juditot, ki Imecs István sepsi-, kézdi-, orbai- és miklósvár- széki főkapitány és Tömöri Petronella leánya volt. Gyer­mekei Lázár, Péter, István, János, Farkas, Zsigmond, Bor­bála, Zsófi.7) 6 Apor munkái 111. 1. 3) U. o. 1!)., 20. 11. 3) U. u. 20. 1. 4) Básta adománylevele 1603. okt. 8. Székely Oklevóltár. Szerkesztette Szabó Károly, sajtó alá rendezte Szádeczky Lajos. Kolozsvár, IV. k. 102—164. 11. 5) Történelmi Tár 1885. évf. 750—753., 756., 757. 11. °) Apor munkái 24. 1. 7) U. o. 34. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents