Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895

második félév tartott husvét utáni 1-ső vasárnaptól sz. Mihály napig^ aratáskor 3 hétre hazabocsátották a tanulókat. A népiskolát illetőleg a normális iskolát a tanulók kötelesek vol­tak látogatni 6—7 évig, hogy a gymnasiumba juthassanak; általában 12 éves koron alul a latin iskolába senkit sem bocsátottak, hacsak előre nyilvános vizsgát nem tett és az alsóbb iskolákban tett kellő előmene­telről az iskola igazgatótól nem nyert bizonyitványt. Az uj tanrendszer keresztülvitelére és az eredmény ellenőrzésére messzemenő intézkedések tétettek. A tanügyi bizottsághoz teendő jelen­téseknek az alakja is meg volt határozva. A gubernium 1774. okt. 1-én küldött rendeletében meghagyja a regensnek, bogy az alapitványos ifjakról minden tanév végén küldjön rovatos jelentést, melyben ki kell tüntetni névszerint, hányán vannak, milyen erkölcsüek és mily előmene­telt tanusitottak tanulmányaikban ? — Az ifjúság érdemsorozatának be­vezetésére 1776-ban külön anyakönyv készítését rendeli el, melynek rovatai: az osztály melyben a tanuló jár, a tanuló neve, erkölcsi ma­gaviseleté, tehetsége, szorgalma, tanulmányi előmenetele, mely jegyeket minden félévben be kellett vezetni. Ugyanilyen, csakhogy a tanulmányi, ügyek minden ágára kiterjedő rovatos kimutatás beküldését rendeli el 1785-ben a gubernium; rovatos kimutatást kellett még beküldeni az is­kola anyagi állapotáról is. A tanév végén még beterjesztendő volt a gymnasiumban használt tankönyvek jegyzéke; a katechéta tanárok nevei minden tanév elején, hogy a nekik járó 6 arany kiutaltassák, a tanárok nyugtái a 4 részlet­ben kapott fizetésről november, február, május és augusztusban voltak beküldendők- A besorozott tanulók érdemsorozatát a katonai ezred- parancsnoksághoz kellett beküldeni. A gymnasium hivatalos levelezéseiben portómentességet élvezett, azonban az 1790-ben kiadott rendelet értelmében az igazgató köteles volt összes hivatalos levelezéseiről a guberniumnak évenkint jelentést tenni. Szerencsésnek mondható Csik-Somlyóra azon kürülmény, hogy a 134 férfi szerzetes kolostor eltöröltetésekor az itteni meghagyatott, mely nemcsak a gymnasiumnak volt fenntartója, hanem Csik megyében a lel­készet terén is missziót teljesített. Közvetlen a püspöknek rendeltetvén alá, az eddig szerzetesi capitulansok és congregatiok megszűntek s az itteni háznak ilykép némileg függetlenné tett rendtartásai „az érdemek­ben gazdag, vallásos és a szerzetesi szabályokat buzgón betartó Bándi Ferencz atyát választották házfőnöknek“, ki egyúttal a gymnasium igaz­gatója is lévén, nem csekély érdeme volt, hogy a mostani válságos idők’ ben a gymnasiumot a vógenyészettől megmentették. A mi a tanárokat illeti, II. József ezeknek személyes érdekeit pártolta, anyagi helyzetét javította s úgy az itteni, mint más szerzetes gymnasiumi tanárokat a

Next

/
Thumbnails
Contents