Csendes Percek, 1991 (39. évfolyam, 1-5. szám)

1991-01-01 / 1. szám

*

"De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ és ő ráült, Áron és Húr pedig tartotta a kezét... úgy, hogy a két keze fölemelve maradt naplementig.” (2.Móz. 17:12)

Templomkertünkbe nemrég ültettünk fiatal facsemetéket. Vagy két hónapja azonban roppant nagy vihar száguldott végig, és a földre döntötte a gyenge fácskákat. Miután felállítgattuk őket, mindegyik mellé egy vaskarót vertünk és ahhoz kötöztük a törzsüket. A múlt héten megint volt egy vihar. Ömlött az eső, fújt a szél, de a kikarózott facsemeték szépen álltak. A vaskaró tartotta meg őket.

így vagyunk pont mi is. Az élet vihara olykor teljesen a földre dönt. Egy-egy megpróbáltatás letipor a földig. Jaj, de jó, ha ilyenkor egy-egy hívő testvér vagy barát segítségül jön, erősít. Ha mellettünk van egy lelkileg erősebb testvér, hitével, imádságával, bizonyságtevésével, csüggedt szívünk megéled, lehanyatlott kezünk újra felemelkedik a magasságba, s átöleljük hűséges Istenünket. Ám ugyanígy mi is támaszai, erősítői lehetünk másoknak. Vajon az vagyok-e én az atyámfiai számára? Az egyház közössége is lehet, s kell is, hogy legyen ilyen támasz. Mint az egy testnek, Krisztus testének tagjai, ha szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind. Viszont, ha öröme van egy tagnak, vele örül mind. Együtt mindenben az Úrral! Ez az igazi keresztyén közösség.

IMÁDKOZZUNK: Köszönöm Neked, Uram, hogy hitben testvéreket adtál. Köszönöm a keresztyén barátokat, akik tartanak az élet viharaiban. Hadd lehessek én is ilyen tartókaró azoknak, akik rám támaszkodnak. Ámen.- Isten azért ad erőt, hogy erősítsem a gyengéket. -Bass Mitchell (North Carolina)

SZOMBAT, JANUÁR 19. - Olvassuk 2.Móz. 17:1-13.