Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, MÁRCIUS 25. —Olvassuk: I.Thessz. 5:12-15.

„...bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az eröteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.”

(I.Thesszalonika 5:14)

Fiú árvaházban nőttem fel az Ohio folyó magas partján. Egyik este vacsora után többen lementünk a folyóhoz valamit kutatni. Amikor sötétedni kezdett elindultunk hazafelé a több. mint másfél kilométeres elhagyott, fákkal sűrűn körülvett kocsiúton. A fiúk közül többen rohanni kezdtek kísértetektől, gonosz szellemektől, vadállatoktól félve. Magam is elkezdtem szaladni. De az egyik, az otthonba nemrég érkezett fiú megfogta a karom és arra kért, hogy maradjak, mert a sötétben fél egyedül. És vele maradtam.

Pál apostol tisztában volt vele, hogy életünk sokszor olyan, mint a vaksötét, nehéz felfelé vivő, meredek, képzelt vagy valóságos veszélyekkel teli út. Ezért arra int, hogy legyünk testvéri közösség. Ne fussunk el, ne hagyjuk egymást egyedül. Mindnyájunkkal előfordul — nem is ritkán —, hogy gyengék, félénkek vagyunk, és szükségünk van egymás bátorítására, türelmére. Fogjuk meg egymás kezét, szeressük, bíztassuk, bátorítsuk egymást. Öntsünk lelket a csüggedőkbe. Erre hívattunk az egyházban, ahol nemcsak erősek vannak, hanem különböző testi, lelki állapotban lévők. Még rendetlenek, dolgozni nem-akarók is, kiket meg szeretettel inteni kell a Krisztus nevében* mint Pál apostol írta a thesszalónikai gyülekezetnek. Töltsük be hivatásunk.

IMÁDKOZZUNK: Bocsásd meg, Úr Isten, hogy sokszor könyörtelenül hagyjuk magukra bajba jutott embertársunkat. Áldj meg kegyelmeddel, hogy tudjunk szerető, segítő testvér lenni mindenki számára, és így tegyünk bizonyságot atyai szeretetedről. Ámen.

— Kinek van ma szüksége segítségemre? —

Eugene Blair (Tennessee)

27