Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

SZOMBAT, MÁRCIUS 24. — Olv.: I. Péter 1:22 — 2:3.

„Mint...akit anyja vígasztal, aként vigasztallak én titeket.”

(Ésaiás 66:13)

Szegény kis négy éves András nyomorúságos állapotban volt. Érzékeny teste sok mindentől viszketni kezdett és megdagadt. Talán allergia okozta. Aztán olyan hirtelen elmúlt, mint jött. De igen kínnos volt — még akkor is, amikor nem nagyon fájt —, és éjszaka nem tudott aludni. Egyik este édesanyjáért kiáltozott szenvedése miatt. Édesanyja odabújt hozzá az ágyba, két karjával átölelte. A gyerek sírva panaszkodott: „Mami, így lenni nagyon, nagyon nehéz!” De aztán anyja szeretet ét ől elnyugodott és elaludt.

Az ember életében vannak nagyon nehéz időszakok. Egyiknek több jut belőle, a másiknak kevesebb, de mindenkinek van elég... Milyen nagy ajándék tudni, hogy nincsen olyan fájdalom, szorongás, félelem, aggodalom, kín és szenvedés, borongó reménytelenség, amikor az Úr Isten és szerető keresztyén testvéreink ne vennének úgy körül bennünket, mint az édesanya két karja gyermekét. Békességet ad lelkűnknek a tudat, hogy nincsen életünknek olyan nehéz perce, amikor egyedül lennénk. Isten vigasztalása. Szentlelke által mindent, még az anyait is túlszárnyaló. Ismered-é eléggé?

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, bocsásd meg kishitűségünk, hogy oly sokszor lesz úrrá rajtunk a magunkra hagyatottság érzése. Áldj meg bennünket, hogy tudjunk szeretni és bízni mások szeretetében és a Te kegyelmedben. Ámen.

— A szerető megértés Isten szeretet ének eszköze. —

James Huffstutler (Kalifornia)

26