Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, MÁRCIUS 11. — Olvassuk: Ésaiás 58:8-11.

„Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az az elepedt lelkűt megelégited, feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél.” (Ésaiás 58:10)

A borús napok mindig lehangolnak. Ilyen időben a legszínesebb virág is bágyadtnak, élettelennek tűnik, és a zöld mezőt ködös homály borítja. De nem én vagyok az egyedüli, akinek hangulatát az időjárás így befolyásolja. Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a sötét, rövid téli napok alatt az embereken gyakran vesz erőt a kedvtelenség. A tudósok úgy hívják ezt a jelenséget, hogy a „fénytől való megfosztottság.” Pedig ennek nem kellene így lenni. Testvéreim! Akármilyen a körülöttünk levő természet világa, a hívő ember lelkét Isten örök szeretetének drága mennyei fénye kell, hogy melegítse, éltesse, biztassa, vigasztalja. Milyen csodálatos kegyelem, hogy mi ezt a fentről sugárzó szeretetet tovább adhatjuk felebarátainknak, amikor kenyeret adunk az éhezőnek, ruhát a didergőnek, az evangyéliom vigaszát a kétségeskedőnek. Isteni csoda ez, hogy a bibliai kenyerekhez és halakhoz hasonlóan, mennél több szeretetet osztunk meg embertársainkkal, annál több szeretettel, örömmel és békességgel töltődik meg a lelkünk! Hála legyen az Úrnak, hogy most már lassan-lassan a kedvezőtlen időjárásban is meg tudom látni az Ő teremtett világának szépségét, s lelkem a viharban is néki zeng dicséretet.

IMÁDKOZZUNK: Istenein, add, hogy mindenkor a Te szeretetedben találjam meg lelkem biztonságát, békéjét és, hogy itt a földön hűen sáfárkodjam abban, amit reám bíztál. Ámen.

— Az adásban van a mi bőséges jutalmunk. —

Bucciarelli Carol (New Jersey)

13