Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 12. —Olvassuk: 1. János 3:1-3.

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékiink az atya, hogy Isten Fiainak neveztetünk! ” (1. Ján. 3:1)

Irodámban teljes volt a felfordulás. Iratok, melyeket el lehetett volna intézni, vagy el kellett volna intézni, halommá tornyosultak íróasztalomon. Tetézve a nehézségeket, a helyiséget világító öt villanykörte közül csupán kettő adott világosságot.

Amint megfordultam, megbotlottam a padlón is fölhalmozott irat-csomókban. Erre elemi erővel fogott el az önszánalom: „Én szerencsétlen flótás!” — kiáltottam fel keserűen. „Senki sem segít nekem. Minden munkát rám hagynak!” Mikor körülnéztem, észrevettem, hogy botlás közben lelöktem egy kis táblácskát az asztalomról. A táblácskára egy szerető kéz egy szívet rajzolt és rajta ez a szó állt: „Szeretlek.” A feleségem ajándéka volt ez. Három évvel ezelőtt tette íróasztalomra, hogy mindenkor emlékezzem Isten szeretetére és az ő hitvestársi hűségére. Annyira rám nehezedett a mindennapi munka terhe, annyira elmerültem az önmagam szánalmában, hogy elfeledkeztem Isten segítő, felemelő, új erőt adó szeretetéről, s fájón arról, hogy ő Krisztusban fiává fogadott, s hogy hő hitvestárs odaadó törődésében is Isten végtelen szeretete nyilvánul meg. Hálás szívvel tettem vissza asztalomra a kis táblát szívemben egy fohásszal. És friss erővel, munkakedvvel kezdtem neki a munkának.

IMÁDKOZZUNK: Drága Mennyei Atyánk! Add, hogy minden munkánkhoz tőled kérjünk segítséget, mert a saját csekély képességünk sokszor nem tudja a feladatot megoldani. Vedd hálánkat mindenkori segedelmedért. Ámen.

— Hányszor feledkeztem meg Isten szeretetéről ? —

Barber Bob (Ohio)

14