Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, FEBRUÁR 2. — Olvassuk: Zsolt. 104:1-13.

„Mi Urunk, Istenünk, mily fenséges a Te Neved az egész földön.” (Zsoltárok 8:10)

Egy napon, amikor családom a hegyeket járta, én meg elindultam egy ott levő gyönyörű tó partján, hogy megcsodáljam közelebbről szépségeit. Az égen nem volt egy felhő sem, a nyári nap fényesen sütött, és a tó kék színe az eget tükrözte vissza. Ahogy haladtam a parton, kis dombokon le és fel, a víz állandó csöndes hullámzására lettem figyelmes, ahogy a hullámok parthoz ütköztek. Semmivel nem cseréltem volna el ezt a tóparti megtapasztalást. A teremtés csodálatos szépségeivel körülvéve, az emberektől elkülönülve, az éreztem, hogy Istennek a természet iránti szeretetét sugárzóm vissza magamból. Itt minden az Úr nagyságáról, a természet, a világ iránti szeretetéről tesz tanúbizonyságot. Gondolataim a teremtés történetére terelődtek, arra, hogy Isten milyen elégedett volt, amikor a szárazföldet a víztől elválasztotta. „Látta Isten, hogy jó.” Ez a helyi tó számomra Isten fenséges nevéről, dicsőségéről beszélt. „Mily számtalanok művei. Betelt a föld gazdagságával. Mindenütt, mindenekben jelen van. Neve is dicsőséges mindenhol, mennyivel inkább személye. Nincs hely Isten nélkül. Ezer csodái láthatók égen, földön.

Miután visszatértem családomhoz tudatosítottam, hogy én is részese voltam Isten teremtő szeretetének éppen úgy, ahogy a hegyi tó. Ha az én keresztyén életem is olyan erővel tudna bizonyságot tenni az isteni teremtés nagyságáról, szépségéről és tökéletességéről, mint az a tó, biztos én is nagyobb dicsőségül tudnék lenni teremtő Atyám kezében és szolgálatában.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, segíts, hogy a többi teremtett alkotásaiddal együtt, mi is bizonyságot tehessünk Rólad, hiszen Te minket, embereket, a teremtés koronájaként alkottál Krisztusunkban. Ámen.

— Isten azért teremtette az embert, hogy hordozza az Ő dicsőségét és szeretetét. —

Robert Sorozan (New York)

35