Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, JANUÁR 27. — Olvassuk: Zsolt. 133.

„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Máté 5:9)

Anyósom mindig dühbe gurult, ha tizenhét éves leányom későn jött haza, mert az ő idejében nem volt szabad ilyesmit tenni. Próbáltam békességet teremteni. De ha leányom kértem, hogy ne vitatkozzék a nagymamával, az a vád ért, hogy nagyanyja oldalán vagyok. Ha pedig lányom mentegettem, olyan színben tűntem fel, hogy anyósom ki akarom túrni a házból. Sokszor úgy éreztem, hogy nehéz valóra váltani az Igét: „Boldogok a békességre igyekezők.” Jézus nem adott világos tanácsot: Hogyan kell csinálni. Amikor egyik nap tetőfokára hágott a feszültség, — tehetetlennek éreztem magam és elvonultam, hogy imádságban tárjam Isten elé problémánkat. Könyörgésem után kipillantottam az ablakon és azt láttam, hogy leányom egy csésze teát visz nagyanyjának, ő meg mosolyog rá... És akkor világosodott meg előttem az Ige másik fele: „Ők Isten fiainak mondatnak.” Nem mi vagyunk, — Isten a békesség forrása. Ha boldogok akarunk lenni, békességre kell igyekezni. Nincs kibúvó. De a békességet csak úgy tudjuk szolgálni, ha Isten gyermekei vagyunk. Isten a békesség Istene. Ő pedig elküldte egyszülött fiát ebbe a világba, melynek békéjét a bűn rontotta meg. Ő békét hozott vére által a keresztfán annak, aki hittel elfogadja. Akik pedig békét nyertek, békeszerzők legyenek tűréssel, megbocsátással, jótettekkel mindenütt.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, megváltjuk előtted, hogy békesség után vágyik szívünk, — de nem tudunk a békesség eszköze lenni. Óh, áldj meg, hogy ne magunkban, hanem a Te könyörülő kegyelmedben bízzunk. Ámen.

— A békesség nem tőlünk, Istentől van. —

Prudence N. Phillipson (Anglia)

29