Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

HÉTFŐ, NOVEMBER 6. —Olvassuk: Ézsaiás 49:14-18.

,,És kiáltván Jézus nagy szóval, mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én telkemet. És ezeket mondván, meghalt.” (Lukács 23:46)

Amikor kisfiú voltam, apáim kezét nagynak, hatalmasnak láttam. Amikor apám megfogta kezemet, tudtam, minden rendben lesz. Amint nőttem, kezdtem meglátni, hogy apám ugyan egy csodálatos ember, de ő is hordoz hibákat magán. Ezekre emlékezve, azon tűnődöm, hogy valaha is érezni fogome a békének és biztonságnak azt az érzését, amit apám kezét fogva éreztem. Lehet, hogy a béke és biztonság utáni vágyódás alapvető érzését a szerető mennyei Atya rejtette belénk. Isten azt akarja, hogy szeretetet keressünk a másokkal és a Vele való kapcsolatunkban.

Jézus tudta, hogy az ő Atyja keze mindig kész őt vigasztalni és védeni. Ahogy a kereszten haldoklott Jézus, a maga lelkét Isten kezeibe ajánlotta. Ahogy Isten keze vigasztalást nyújtott Jézusnak, az Ó keze minket is megvigasztal, ha hittel Istenre nézünk.

Mi, emberek mindnyájan vigasztalásra, békességre és biztonságra vágyunk. A világ fiai ezeket a világ javaiban vagy egymásban keresik — és végül is nem találják meg. Az ember úgy van teremtve, hogy vigasztalást egyedül Istenben — Teremtójében — találhat, mint ahogy a kisgyermek csak a jó földi atya kezét fogva érezi a szükséges biztonságot. Örökérvényű Ágoston mondása: „Te úgy teremtettél minket, hogy szívünk nyugtalan mindaddig, amíg el nem nyugszik Benned, óh Isten!”

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, segíts, hogy Reád tekintsünk vigasztalásért és biztonságért. Segíts, hogy útjainkat, életünket, szeretteinket a Te kezedbe tegyük le. Ámen.

— Isten keze elég gyengéd, hogy megvigasztaljon és elég erős, hogy megvédjen. —

Scott Andrew (Texas)

8