Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

SZOMBAT, DECEMBER 30. —Olvassuk: Zsolt. 62:1-9.

„Bízatok Őbenne mindenkor.” (Zsolt. 62:9a)

Miért van az, hogy Isten népéből oly sokan panaszkodnak arról, hogy valami hiányzik az ő keresztyén életükből? Miért van az, hogy némelyek úgy érzik, hogy Istent nem ismerik oly bensőségesen, ahogy szeretnék? Azt gondolom, azért van ez így, mert nem irányítják figyelmüket eléggé óreá. Megtűrik életükben a félrehúzó erőket, melyek lehetnek: Gazdagság vagy szegénység, boldogság vagy boldogtalanság, ambíció vagy legyőzetés. Még a legvallásosabb környezetben és cselekedetek közepette is valami másra koncentrálnak és nem az Úrra.

Képzeljünk most magunk elé egy nagy térképet, előtte egy előadó, kezében hosszú pálca, mellyel a térképre mutogat. A jelenlevők vajon a pálcára néznek? Nem. Az csak segít a nézőközönségnek megtalálni a mutatott helyet. A pálcára egyáltalán nem gondolnak. Azt a pontot akarják látni, amiről éppen szó van. Nos, az a pálca lehet a biblia-ismeret, — nem rossz ez — de elsősorban mégis a Biblia Istenét kell megismerned. Megismerned egyre jobban, s akkor egyre jobban bízol benne, és nemcsak időnként, hanem mindig. — Az is meglehet, hogy az igehirdetőre nézel erősebben, mint arra az Egyetlenegyre, akit ő hirdet. Kell, hogy figyelmünk központjában Isten legyen, így új vonását fedezheted fel. Győzd le hát az elhúzó erőket. Ha ezt teszed, kezded jobban látni üdvösséged igazi forrását, aki dicsőséged és menedéked. Jobban és jobban bizol Benne és áldod őt.

IMÁDKOZZUNK: Istenem, a Te világosságodban szeretnék járni, kedves közösségben Veled. Magam mögött akarom hagyni szent igyekvéssel a világot. Segíts! Ámen.

— Aki szorosan Istennel jár, az nem enged Isten és maga közé semmit. —

Himangshu Sarkar (India)

62