Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

HÉTFŐ, DECEMBER 11. —Olvassuk: l.Móz. 37:12-36.

„Jössz te és én hozzájuk kuldelek téged. Ő pedig monda: ímhol vagyok.” (l.Móz. 37:13)

Jákob fiai messze mentek otthohunktól. Nem csupán azért, mert Sikembe mentek, hanem mert eltávolodtak az otthonuktól, az engedelmességtől. Belemerültek a világba, a játékba, szórakozásba. Atyjuk szíve nagyon fájt utánuk. Neki nemcsak József volt gyermeke, hanem a többi is...

Előhivatta tehát Józsefet, s utánuk küldte.

íme ugyanezt cselekedte Isten, a mi mennyei Atyánk, mikor látta, hogy a földi ember milyen messze eltávolodott az atyai hajléktól. Látta miként merül el a nyomorúságban és a bűnben.

Szerelmes Fiát szólította azért, s bár jól látta, hogy ez a küldetés mibe fog kerülni, azért győzött a megmentő szeretet.

S mint ahogy József örömmel vállalta a küldetést — úgy Jézus is örömmel vállalta azt. Csak volt azért egy kis különbség a kettő között. Mert József nem tudta mi vár rá, viszont Jézus tudta milyen útra indul el. Látta előre a fogadtatást, s tudta, hogy ennek a küldetésnek igen nagy ára van. Mégis engedelmeskedett.

Vajon mi készen vagyunk-e az engedelmességre Isten iránt?

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, hálaadással csodáljuk végtelen szerelmedet irántunk, mely abban is megnyilvánult, hogy a Te egyszülöttedet szólítottad és küldötted el utánunk s érettünk e földre. Ámen.

— Krisztus engedelmes volt ’érettünk’. — Vajon engedelmesek vagyunk-e mi ’érette’. —

Seress Ödön (Kanada)

43