Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS 24. —Olvassuk: Zsolt. 32.

„Vétkemet bevallám Néked, bűnömet el nem fedeztem... és Te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsolt. 32:5)

Dávidnak nagy szomorúsága volt bűne miatt. Élete keserűvé vált. Mindez meglátszott külsején is. Őmaga mondja: „Megavultak csontjaim.” „Életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében.” Kiszáradt teste is, mint a növény, mely nem kap éltető nedvet onnan felülről. És nem talált bajára orvosságot mindaddig, míg a mennyei kegyelem trónja előtt teljes bűnvallást nem tett. Elmondja nekünk azt is, hogy egyideig hallgatott, rejtőzködve, csendben, de szívét egyre nagyobb szomorúság töltötte be. Úgy érezte magát, mintha egy hegyi barlangban lenne, melynek kijáratát eltorlaszolták. Különféle mentséget talált ki. Mindenképpen arra törekedett, hogy gondolatait elfordítsa gonosz tettéről, de hiába. Célt nem ért. Mint sebben a genny, úgy gyűltek bensejében a sötét fellegek. Mert nem használta a bűnvallás sebészkését, lelke gyötrődött, gyötrődött. Nem talált nyugalmat. Végül is megadta magát. Vissza kell térnem alázatos bűnbánatban Istenhez vagy a halál! A kegyelem királyi székéhez menekült és gonoszságának egész tömegét kiöntötte a mindent-látó Isten szemei elé. Megtette, ami olyan egyszerű, de a büszkeségnek oly nehéz. És azonnal megkapta Isten bűnbocsánatát. Összetört csontjai ujjongtak. Derűs szívvel énekelni kezdte: „Boldog ember az, kinek hamissága megbocsáttatott.” Áldott legyen az Isten, hogy a megtört szív számára mindig van gyógyulás! A tisztító forrás mindig ömlik, hogy megtisztítson minden bűnünkből.

IMÁDKOZZUNK: Óh, Urunk, köszönjük, hogy a Te szíved mindig kész a bocsánatra. Add ennek megértését a bűnben vergődőknek. Ámen.

— Ne akard, hogy Urad zabolával kényszerítsen a helyes útra. —

26

— C.H. Spurgeon