Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-05-01 / 3. szám

„Nem hagylak titeket árvákul, eljövök tihozzátok.”

(Ján. 14:18)

Emlékszem a leckére, amit megtanultam mindjárt szolgálatomnak a kezdetén. Fiatal voltam, lelkes, telve nagy váradalmakkal. A hét közepén gyűlésre hívtam a templomba az egyháztagokat. Az egyház kicsi volt és főként idősekből állott a tagság. Mint fiatal bizony nem számoltam a tagok korlátozott képességeivel. Háromszor történt meghívásom a gyűlésre és mindháromszor csak magam voltam jelen. Aztán eszembe vettem, hogy nem beszéltem meg a dolgot Istennel. Előtte mentem Istennek, nem vele. Persze, hogy áldások nem mutatkoztak. Egy este aztán csalódásomban, elkeseredésemben egész szívemmel Istenhez fordultam. A felelet megjött mai Igénk szavaiban; „Nem hagylak titeket árvákul, eljövök tihozzátok.”

— Micsoda csodálatos biztonság: kinyitni a Bibliát és látni Megváltónk arcát és hallani szavát, hogy Ő nem hagy el. Én voltam az, aki híjával találtattam, nem tudtam várni Isten vezetésére. Megnyugodtam, és folytattam munkám örömmel, várakozással. — Isten gondviselése valóság az övéi számára. Bizhatunk Őbenne, világkormányzó bölcsességében és gyermekeinek tett ígéreteiben. A bennünk lakozó Szentlélek valóságában maga Jézus látogat vissza övéihez. Láthatjuk Őt úgy, ahogy a világ nem tudja látni. Nem vagyunk hát „árván" magunkra hagyatva. Életközösségben lehetünk az Úr Jézussal. A lelki eggyéválásnak olyan csodája születik meg a Lélek által

— Ti énbennem, én tibennetek — hogy egyetlen hivő sem érezheti árvának magát.

IMÁDKOZZUNK: Édes Istenein, segíts hitben élnem és helyes várakozásban. Köszönöm, hogy nem hagysz el. Ámen.

— Hitben élni nem más, mint bizni Istenben. —

Wiggo Carlsson (Sweden)

HÉTFŐ, MÁJUS 23. — Olvassuk: Ján. 14:15-18.

25