Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-05-01 / 3. szám

SZOMBAT, MÁJUS 21. — Olv.: Ján. 10:14-16, 27-30.

„...és a maga juhait nevükön szólítja...” (Ján. 10:3b)

Barátnőm régen elmaradt feladatokat akart elvégezni. Négy éves kislánya, Debbie mindenben részt akart venni. Végül is az édesanyja megelégelte segítségét és felküldte a szobájába. Debbie duzzogva távozott és így zavartalanul tovább dolgozhatott a mamája.

Néhány perc múlva Debbie kiabálni kezdett: „Anyuka! Anyukám!”

„Mit akarsz most?” kérdezte anyukája.

Szimplán jött a válasz: „Azt, hogy szeress engem!”

Mindent abbahagyott Debbie anyukája, felszaladt kislányához, karjába kapta: „Szeretlek Debbikém! Nagyon szeretlek!” — mondta a kislányának.

Debbie kiáltása a mi kiáltásunk és anyukájának válasza pedig Isten válasza felénk. Ez az Isten válasza drága ajándékában; Krisztusban, és a Szentlélek által velünk való közösségében. Amikor a bajok közt megtántorodunk, kétségeskedünk és már nem is tudjuk, hogyan imádkozzunk, szimplán így fordulhatunk Istenhez: „Uram, szeress engem.” Akkor átölel majd Isten szeretete és hallani fogjuk válaszát: „Szeretlek, nagyon szeretlek!” Hangja ismerős. Szívünk mélyén megszólal egy titokzatos bizonyosság: Ő az, akire hallgatnom kell.

IMÁDKOZZUNK: Uram, köszönöm, hogy szereteted állandóan körülvesz engem, még akkor is, amikor mások szeretetét nem érezhetem. Ámen.

— Isten szeretete az, ami minket is közel vonhat. —

Carl E. Keightly (Texas)

23