Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)
1988-05-01 / 3. szám
SZOMBAT. MÁJUS 7. — Olvassuk: Zsid. I 3:7-8; Mt. 7:15-23. „Őrizkedjetek a hamis prófétáktól.” (Máté 7:15) „Igen, én tudom, hogy ez igaz, mert az én anyukám megmondta, hogy ez az igaz és az én anyukám lelkész" — állította nyomatékosan öt éves kislányunk. A barátnőjével a szivárvány jelentőségéről vitatkoztak és amikor látta, hogy az ő álláspontja gyengén áll a barátnőjével szemben, akkor szükségesnek gondolta, hogy a maga igazságát az édesanyja foglalkozásával erősítse meg. Életünk folyamán a saját igazságunkat mi is gyakran erősítjük meg ilyen kijelentésekkel: „Az én anyám lelkész". „Az én apám erősebb, mint a tied.” „Neki nagyobb gyakorlata van ebben." „Ő sokkal olvasottabb." „Ő máskor is csinált ehhez hasonlót." „Őt választották ki ennek a feladatnak az elvégzésére, mert ő a legokosabb." De a Zsidókhoz írott levél írója azt ajánlja, hogy csak keresztyén magatartásuk alapján adjunk másoknak tekintélyt, hatalmat. Jézus meg Máté 7:20-ban azt mondja, hogy a hamis és az igaz prófétákat a gyümölcseikről fogjuk felismerni. És óva int a hamis prófétáktól. A szolgáló vezetőnk. Jézus Krisztus a példa a tekintélyre, a hatalomra, a vezetésre. Tekintsünk az ő életére és viselkedésére. Visszatükröződik-é az Ő életét azok a vezetők, akikbe te a bizalmadat veted? Ha igen, akkor érdemesek arra a támogatásra, amit te adsz nekik. Hívogatnak ebben a világban tetszetős hangok, sokat ígérő szólamok. De jaj, ha eladom nekik lelkemet! Egyszer lehull az álarc és kitűnik, hogy csak nyerni akartak rajtam, nem pedig segíteni! Jó a látszat mögé nézni! Vigyázz legbelső „énedre"! Krisztus éljen benned, akkor jó gyümölcsöt terem életed. Az új ember meglátszik benned. IMÁDKOZZUNK: Segíts meg, Krisztusom, hogy bízzak Benned és azokban, akik az életüket a Te példádhoz igazítják. Ámen. — Kik azok a vezetők, akikben bízok? És miért? — Sharon Zimmerman Rader (Michigan)