Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 30. —Olvassuk: Lukács 7:18-23.

a hit..., ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában...”

(Jakab 2:17)

Mindnyájan keresztyének voltak: két mezőgazdász a Fülöp szigetekről, egy szociális munkás Vietnamból, egy laoszi autóvezető és egy indonéziai ápolónő. Laosz poros útjain a menekülteken próbáltak segíteni, ahova minden nap kihajtottak, és minden nap akadt munka, szeretet-szolgálat.

Megható volt látni, ahogy az ápolónő próbálta összeilleszteni az eltört csontokat, adta az injekciókat, tanácsokkal látta el az állapotos nőket és vigasztalta a haldoklókat. Az út szélén ebédelve megkérdeztem, hogy a szolgálat mellett, mely ugyan legszebb megnyilatkozása keresztyén hitünknek, van-e alkalmuk Krisztust ról is beszélni, bizonyságot tenni róla szóval is.

„Óh igen — mondta — van alkalmunk. Krisztusról teszünk bizonyságot, valahányszor kérdeznek bennünket. Amikor egy bajban, betegségben levőn segítünk, olykor megkérdezik, hogy miért is vagyunk ott. Hiszen nem a mi háborúnk volt és nem a saját népünkből valók azok, akiken segítettünk. Miért hagytuk el otthonunkat, családunkat és miért vállaltuk a veszélyeket, — miért tesszük mindezt értük?” — „És akkor — mondta az ápolónő — Krisztusról kezdünk beszélni nekik. Elmondjuk, hogy meg akarjuk osztani velük Krisztus szeretetét, — és részt akarunk venni a szolgálatban, amire elhívott bennünket az Úr." Hitünknek így van keze is, lába is. A hit gyümölcsöt terem, láthatóvá válik.

IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Isten, köszönjük néked, hogy elhívtál bennünket a szolgálatra és értelmet adtál életünknek. Bocsáss meg, ha sokszor hűtlenek vagyunk. Könyörgünk, segíts bennünket, hogy minden emberi gyarlóságunk ellenére, tudjunk szolgálni és bizonyságot tenni mindazon alkalommal, ami kínálkozik, Ámen.

— Bizonyítja-e életünk, hogy valóban él bennünk a Krisztus? — 32 Joe W. Walker (Oregon)