Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

KEDD, MÁRCIUS 29. — Olvassuk: Máté 26:36-46.

,,Akkor elment velük Jézus egy helyre amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt hozzájuk... Nagyon szomorú az én lelkem mind halálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem” (Máté 26:36,38)

Jézus küldetése vége felé közeledett. Súlyos teherként nehezedtek Rá a napok. Tudta mi vár rá: Cserben hagyják, megalázzák, megkínozzák és végül halálra adják... Néhány hűséges követőjével nyugodt, csendes helyet keresett, ahol szívének terhét megoszthatja Atyjával és imádkozhat. Tusakodva könyörgött Istenhez: „Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár." A szomorúság ereje szájába adja e szavakat, amihez rögtön hozzáteszi a helyreigazítást. Mózes is imádkozott így felindultságában: Törölj ki az élet könyvéből. Vagy Pál: Kívánnám, hogy átok legyek. A lélek küzdelme ömlik ki az ilyen imádságokban.

Jézus földi életében nyugodt, csendes helyeket nagyon sokszor keresett, ahol elvonulhat a tömegtől, ahol kitárhatja lelkét Atyja előtt. A Szentírás meggyőz minket, hogy Jézus mindig az ő Atyjától várta életének irányítását, a bátorítást tetteihez és Őtőle kért erőt mindig.

Amikor a földön járt, Jézus tisztában volt az imádság jelentőségével, — és gyakran imádkozott. — Nem ugyanezt kell nekünk is tenni...?

IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Isten, megvalljuk előtted hűtlenségünk. Nem élünk a kiváltsággal és áldott kegyelemmel, hogy imádságunkban magasztaljunk, és kérjük segedelmedet. Ó, könyörgünk, hadd legyen életünk állandó, boldog része az imádság. Add, hogy szüntelen áldjunk, dicsőitsünk megtartó szeretetedért, Ámen.

— Ha Jézus szükségesnek tartotta nagyon sokszor imádkozni, — nem kellene-e nekünk is?

Elizabeth Erlandson (Ohio)

31