Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)
1988-03-01 / 2. szám
PÉNTEK, MÁRCIUS II. — Olv.: Luk. 22:31-34; 54-62. „Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel, eme legkisebbek közül, én velem nem cselekedtétek meg.” (Máté 25:45) Egy elhanyagolt külsejű ember mellett hajtottam el városunk egyik gazdag negyedében. A nyakában egy tábla volt ezzel a szöveggel: „Kérem, álljon meg és adjon valamit ennem. Éhezem." Tovább hajtottam. Nem volt időm megállni. Űzött a modern civilizáció átka. Siettem. Aznap este Bibliámat éppen ott nyitottam föl, ahol az Úr Jézus azonosítja magát az emberek legjelentéktelenebbikével. Azt mondja ebben a csodálatos tanításában, hogy amit a „legkisebbel" teszünk. Vele, az Úr Jézussal cselekedjük. Mélyen elszomorodtam, hogy egy Istentől adott alkalmat a segítésre, elmulasztottam. Ha nem halljuk meg felebarátunk segély kiáltását, az Úr Jézust utasítjuk el. Amikor nem hallgattam a szegény koldus kérésére. Krisztust tagadtam meg. A Szentírásnak talán legmegrázóbb története az, mely leírja, hogy Péter, a „kőszikla" hogyan tagadta meg Mesterét. Péter, aki kész volt Urát karddal is védelmezni, aki vallomást tett Jézusról, mondván, hogy Ő az élő Istennek fia, a válság idején gyáván megtagadta Mesterét. És Jézus végtelen irgalmából megbocsátott Péternek, aki később mártírhalált halt Uráért. — Térdre esve kértem bocsánatot az Úrtól. ígérve, hogy a jövőben „áron is megveszem az alkalmat." Mily csodálatos az Ő jósága, hogy mindig megbocsát, ha őszintén megbánjuk bűnünket, és új alkalmat ad arra, hogy Öt szolgáljuk IMÁDKOZZUNK: Uram, bocsásd meg, ha megtagadtalak Téged. Adj alkalmat, hogy neked többet szolgálhassak. Ámen. — Ha semmibe se vesszük az embereket, Istent tagadjuk meg. — 13 Tripp Hunt (Tennessee)
