Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

PÉNTEK, OKTÓBER 23. — Olvassuk: 2 Kor. 4:7-18.

„Nem csüggedünk; sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.” (2Kor 4:16)

Olykor belenézek a tükörbe, és csodálkozva kérdem: Kicsoda ez az idős nő, aki visszanéz rám? Mi történt azzal a sötét hajjal a fejemen? Hová lett az a fiatal egyén, akit látni szoktam? — Azt gondolom, nem egyedül vagyok kérdésemmel, mások is gyakran éreznek hasonlóan. De Pál apostol azt mondja: „Ne csüggedjünk!” Az a külső ember csak hadd romoljon. Az örökkévalóság szempontjából csak lelki életünk számít. Az öregedés jelei a hivő embert nem rémíthetik. Isten kegyelme által az én „belső énem, emberem” épülhet, szépülhet, erősödhet az évek múltával is. Az apostol szavai biztatnak: ha minden oldalról szorongattatom is, ha esőstől jönnek is a bajok, leverettetések, nem vagyok elhagyatva, a kétségbeesés nem uralkodhat el rajtam. Jézusomra nézhetek. Halálra adatunk, de csak hogy az Ő élete is látható legyen bennünk. Ne keseregjünk! Az öregség több bölcsességet hoz, tisztább látást ad önmagunkról és másokról is. Az idős ember előtt nyilvánvaló lesz, hogy bár erősödnek benne az erények, a lelki áldások, teljességükben mégsem nyerhetők el azok. Minden komoly, imádságos törekvés ellenére sem. A bölcs Isten végezte így bizonyára, hogy tanuljuk az alázatosságot is. Persze, ha Krisztus követésében nem juthatunk is teljességre, kell, hogy növekedjünk Isten ismeretében, szeretete tapasztalásában, a megszentelődésben, s hogy nagyobb hittel, erővel tanúskodjunk Róla.

IMÁDKOZZUNK: Jó Istenünk, kérünk, gondviselő szereteted vegyen körül egész életünkben. Mi pedig hadd legyünk hálás szolgáid. Ámen.

— Kinek szeme csak a láthatókra néz, nagyon szegény marad lelkében. —

Sylvia C. Henricks (Indiana)

55