Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 8. — Olvassuk: Jób 23:1-10.

„Óh, ha tudnám, hogy megtalálom öt, elmennék szinte az

Ő székéig.” (Jób 23:3)

Egy belmisszionárius múltkorában meghívott vacsorára. Örömmel eleget tettem kérésének, annál is inkább, mert sok kérdeznivalóm volt tőle. Már jó ideje figyeltem életmódját. Noha fent a hegyekben végezte szolgálatát elmaradott, analfabéta emberek között, mégis valahogyan nagy boldogság sugárzott róla. Mintha meg lett volna töltve az Isten szeretetével!

Amikor vége lett a vacsorának, akadozva bár, de megkérdeztem, hogy vajon van-e, mikor ő el van kedvetlenedve. Vannak - e borús, sivár napjai — vagy mindenkor örvendezik-é.

Meglepődve hallottam válaszát ,,Ó, igen, gyakorta megtörténik az velem is, hogy elkedvetlenedem.”

Ahogy tovább faggattam, hogy miként vetett véget az ilyen elcsüggedt időknek, eseteknek, csendesen csak ennyit válaszolt: „Ha a napsugár eltűnik a lelkűnkből, akkor a legjobb teendő egy kicsit elcsendesedni az Úr előtt. Félrevonulok csendes magányba, majd édes Atyánk elé járulok az imádság szárnyain, és csak csendesen megpihenek az ő orcája előtt. Kisvártatva meghallom csendes, halk szavát, ami elhozza hozzám elgondolását, megvigasztalását, útbaigazítását. Úgy érzem azt, mint a mennyei szeretetnek meleg hullámfürdőjét.

Urunk éppen olyan aktívan munkálkodik a mi érdekünkben, életünkben, amikor a csüggedés bozótjában tántorgunk, mint amikor minden jól van.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Urunk, drága Megtartónk! Terád hagyatkozunk úgy a napsugárban, mint a viharos sötétségben, Ámen.

— Az Úr énnékem őriző Pásztorom! —

Willis 0. Tamás (Tennessee)

40