Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

SZOMBAT, OKTÓBER 3. — Olvassuk: Préd. 12.

„Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet.” (Zsid. 9.27)

Az elkerülhetetlen halál olyan beszéd tárgy, amit a legtöbb ember szeretne elhagyni. De a bűn miatt mégis szembe kell nézniök a rideg valósággal. Szembe előbb-utóbb nemcsak a temetkezési vállalattal, hanem magával az élő Istennel. Az egész föld Birája előtt állva, mindnyájunknak kihirdettetik az ítélet: örök halál vagy örök élet. — Egy igen materialista lelkületű ember beszélgetett keresztyén barátjával, miközben egy nagy földbirtok felmérését végezte. „Ha enyém lenne ez a birtok, boldog lennék. Új házat építnék e régi helyett. A legjobb borokat és eleséget tartanám. S óh, micsoda estéket csapnék cimboráimmal.” „És azután?” — kérdezte hivő barátja. „Vásárolnék lovakat vadászatra, lovaglásra. Házam mindig nyitva volna szórakozásokra. Élvezném az életet.” „És azután?” — szúrta közbe a társa. „Goldolom megöregszem és meg kell halnom.” „És azután?” Erre már bosszús lett a világi barát, és kitört: „Hagyjál már békén ‘és azutánjaiddal’! Nincs időm ilyen beszédekre.” A távozó barátnak a keresztyén még ennyit mondott: „János, ne feledd el: Elvégezett dolog, hogy egyszer az emberek meghaljanak, s azután az ítélet.” — Később ismét találkoztak. A fiatal ember, arcán örömmel, odakiáltotta hivő barátjának: „Áldjon meg az Isten. Jelen boldogságom annak a beszélgetésnek köszönöm, azoknak az „és azutánoknak”. Olvasóm, ha jön, közeleg a halál, válaszold meg: „És azután?”

IMÁDKOZZUNK: Istenem, kérdésedre, hol töltöm az örökkévalóságot, hadd tudjam válaszolni: Kegyelmedből Veled. Ámen.

— Senki sem kész az életre, míg nem kész teljesen a halálra.

Elaine M. Ward (Texas)

35