Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

SZOMBAT, SZEPTEMBER 26. — Olvassuk: Zsolt. 62:1-9. „Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek...” (Zsolt. 62:9a) Egy alkalommal hajókiránduláson vettem részt a barátommal. Rajtunk kívül még húsz személy tartózkodott a fedélzeten. Ahogy hajónk szelte a vizet, barátomra tekintettem és annak arcán aggódást, félelmet láttam. Aztán egyszercsak kezdte levenni cipőjét, óráját és a hajón levő mentőövekhez ment leülni. Különösnek találtam viselkedését és megkérdeztem: „Miért tetted ezt?” Mire így felelt: „Kész akarok lenni az úszásra, ha a hajó netalán süllyedni fog.”

Barátom így kívánt előkészülni arra, hogy életét megmentse. Azonban ebből az előkészületből kimaradt az imádkozás és az Úr. Barátommal a félelem és aggodalmaskodás elfeledtette az Ő ígéretét: „...és én tiveletek vagytok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:10) Vajon nem ezt tesszük mi is életünknek egy-egy helyzetében? Nehézségeinket, problémáinkat, aggodalmaskodásainkat, félelmünket, szükségeinket sokszor csak a magunk erejével igyekszünk megoldani. Természetesen mi is meg kell tegyük azt, ami ránk hárul, de elsődlegesen mindig Isten kezébe kell, hogy helyezzük a megoldásra váró feladatokat; mindenekelőtt Tőle kell függjünk. De más lenne a világ, ha a népek vezetőikkel egyben mindenkor Istennel tanácskoznák meg a nemzet bajait! Ha elsősorban Rá támaszkodnának és nem a gyilkoló fegyverek tömegében bíznának. Egyedül a kegyelmes Isten a megtartója nemcsak az egyéni életeknek, de a népeknek is. Egyetlen orvosság mind egyén, mind közösség számára: Vissza az Úrhoz!

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, az Úr Krisztusban! Segits nékttnk, hogy minden helyzetben felismerjük jelenlétedet és add a bátorság lelkületét, hogy mindenben Rád hagyatkozzunk. Ámen.

— Mindig emlékezem az én Védelmezőmre. —

Sámuel G. Suryawanshi (Bombay, India) 28