Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lukács 11:13)

Kora ősszel, egy szép vasárnap délután egyéves fiam kivittem a közeli iskola játszóterére. Első esete volt, hogy kis cipőjében járhatott a földön. Természetesen elég gyakran megbotlott. Fájt érte a szívem, de tudtam, ez szükséges ahhoz, hogy megtanuljon járni. Ekkor arra gondoltam, ilyenképpen figyeli a mi Urunk is a mi botladozásunkat első próbálkozásaink idején, — nem azért, mert Isten elfeledkezne rólunk, hanem mert tudja az Isten, hogy ilyen próbálkozáson és tévedésen át tudjuk megtanulni a járást a hit-élet útjain.

A minap fiamat egy magas lépcsőhöz vittem, hogy megtanítsam, miképpen mászhat fel rajta biztonságosan. Bármilyen magas volt is a lépcső, fiam baj nélkül fel tudott mászni, mivel ott voltam, hogy segítsem. Minél feljebb mászott, láthatólag annál inkább reám támaszkodott és én vigyáztam reá. Megint Istenre gondoltam és tudtam, hogy életem veszélyes idején ugyanúgy bízhatom Uramban, mint a kis gyermek a szüleiben. Isten is vigyáz reám. És mivel Uram velem van, hogy védelmezzen, nem kell aggódnom.

IMÁDKOZZUNK: Uram, mivel tudom, hogy mindig védelmezel engem, nem kell kétségbe esnem a megpróbáltatások idején. Nyisd meg szememet, hogy lássalak téged magam mellett mindig és mindenütt. Ámen.

— Isten megtanít arra, hogy miképpen éljünk a megpróbáltatások idején. —

Eun Chung Jhee (Chonju, Korea) 24

SZERDA, JANUÁR 22. — Olvassuk: Lukács 11:5-13