Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-07-01 / 4. szám

KEDD, JÚLIUS 2. — Olvassuk: Zsolt. 138

„Elvégzi értem az Úr. Uram, a Te kegyelmed örökkévaló.” (Zsolt. 138:8)

Gondolataim tele voltak nyugtalansággal. Hova vezet a férjem betegsége? Meddig tudom elviselni? Mi fog történni, ha meghal a férjem? Szerettem volna a jövőbe látni, felismerni a következő lépést. De nem volt más, csak várakozás. Semmi végleges, semmi változás, semmi javulás.

És akkor megtaláltam a 138. zsoltárt és benne azt a két verset, ami különösen az én szükségemre, szorongásomra volt felelet: „Mikor kiáltottam meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt” (138. zsoltár 3): „Elvégzi értem az Úr.” (8. vers), más fordításban: „Betölti, elvégzi célját velem.”

Kezdtem észrevenni napról-napra Isten kegyelmes gondviselését, amit tisztán megmutatott nekem. Megkönnyítette feladataimat: akkor is segített, amikor nem is vártam: minden krízis idején utat mutatott. Igyekeztem hálát adni Istennek, ahogy megláttam az Ő kezét minden kis dologban, jóllehet még mindig nehézségeken át vezetett az utam. — A zsoltáríró rámutat egy általános igazságra, ami megújította az én hitemet is: „Elvégzi értem az Úr!” Nem a vak véletlen tengerén hányódunk. Kegyelmes Istenünk van.

IMÁDKOZZUNK: Óh, Uram, köszönöm Neked a kis dolgokat. Segíts, hogy meglássam reám vonatkozó céljaidat, végzéseidet. Támogass meg, hogy mások iránt való segítségben töltsem azt be. Ámen.

— Higgyed, hogy az Úr téged is vezetni és segíteni

fog' Maude S. Wright (California)

4