Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

Mondta Isten: „Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.”

(1.Móz.9:13)

„Szeretnék egy valódi szivárványt látni az égen” — kiáltott fel Dani, hat éves kis látogatónk. Ezzel otthagyva bibliai történeteket tartalmazó könyvét, melyben éppen a Nóé bárkáját körülvevő szivárványt nézegette, hirtelen az ablakhoz szaladt.

„Derűs az ég, Danikám,” — válaszoltam. „Csak borús napokon látható az, amikor a nap keresztül süt az esőn. Napsütés, eső s a háttérben sötét felhő szükséges hozzá.”

A kisfiúval való beszélgetésem után vált bennem tudatossá ennek a bibliai történetnek egy kevésbé nyilvánvaló tanulsága: Az, hogy Isten az Ő reménytadó vigaszának szivárványát mindig életünk felhős egére adja.

Gyermekkoromban aggasztott az a kérdés, hogy vajon lenne-e elég bátorságom máglyára menni hitemért, mint az első vértanúknak. Azóta boldogan tapasztaltam, hogy az Úr mindenkor készen áll az Ő drága segítségével, vigasztalásával, erőt adó szeretetével, amikor szükségünk van rá és nem próbál erőnkön felül. Ha üldöztetést, halált engedne mégis, ott sem hagyna el.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy mikor életünk mennyboltját felhők borítják, a Te örök szereteted drága szivárványa mindig biztatást, reménységet sugároz reánk. Ámen.

— Isten kegyelme mindig elégséges. —

Wood Christine (Surbiton, Anglia)

KEDD, ÁPRILIS 23. — Olvassuk: I. Mózes 9:8-17

56