Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 18. — Olvassuk: Zsid. 11-1-3

„...így szól az Úr... Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy. Mikor vizen mégy át, veled vagyok...” (Ezsaiás 43:1-2)

Nyolc év óta úszni tanítok felnőtteket. Egyik növendékem annyira félt a mély víztől, hogy soha nem akart elszakadni a parttól. Hiába kértem és biztattam, hogy meg fogja látni; a mély víz úgy veszi hátára, mint gyengéd édesanya. Nagyon szeretett volna megtanulni úszni. De hiába volt minden vágya és minden bíztatásom, — nagyobb volt félelme és nem mert neki vágni a nyílt víznek. És mivel soha nem tudott elszakadni a part nyújtotta, vélt biztonságtól, — soha nem érte el a jó célt. Örökre félelme és a part rabja maradt. —

Sokszor jut eszembe ez a tanítványom. Alakja példázza előttem általában a megbénító félelmet... Nem merünk kilépni vélt biztonságunkból, hogy célunkat, álmunkat megvalósítsuk. Parlagon pusztul képességünk, — unalommá szürkül szép álmunk s vágyunk, — mert nincsen hitünk. Tehetetlen, nehezen mozduló életünk sekélyes képességeiben jobban bízunk, mint az Úr Isten ígéretében és kegyelmében, — megtartó erejében. — IMÁDKOZZUNK: Atyánk, Istenünk, — egyedül Te ismered szívünk titkos vágyait, álmait, — s Te tudod igazán milyen nyomorulttá tesz bennünket hitetlenségünk. — Óh, könyörgünk, segíts elszakadni kishitűség okozta félelmeinktől és segíts a Beléd vetett hit szárnyain megismerni a hívő élet szépségeit, Ámen.

— Az Úr Isten keze tart fenn az élet nyílt vizein dúló viharokban. —

51

Carol Pirtle (Illinois)