Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)
1985-03-01 / 2. szám
VASÁRNAP, ÁPRILIS 7. — Olvassuk: l.Kor. 15:51-58. „Elnyeletett a halál diadalra.” (l.Kor. 15:54) Kórházi gyakorlatuk során az orvostanhallgatók közül többen a haldoklókkal való foglalkozást választották. Mikor egy pszichológus indító-okaik iránt kérdezett, érdekes válaszokat kapott. De mind elismerte, hogy fél a haláltól, és úgy gondolták, hogy azok a haldoklók segítik őket legyőzni terhüket. Mint a legtöbb ember, ők is rémülten néztek előre, arra a napra, mikor szembe kell nézniök az örökkévalósággal. Ellentétben, a keresztyének magatartása a halált illetően reménységgel van tele. A nagy reformátor, Knox János betegsége utolsó napjaiban ágyához hívta feleségét és kérte, hogy olvassa fel neki az l.Kor. 15-t. Mikor felesége befejezte a csodálatos szakaszt, ezt mondta neki: ,,Hát nem egy nagy vígasztalás ez?” A halál mint ellenség van leírva a Bibliában, de az Úr Jézus kitépte fulánkját, a halált elnyelte az élet. A sír felett az élők Jézus szeretete ragyog, Isten legcsodálatosabb szivárványához alkotja a hátteret. Testi porainkat a föld nem tartja örökké. A temető nem áttörhetetlen sötétség és elhagyottság helye. Kinek szava meg nem változik, az új élet csodálatos tavaszát ígéri a hívőnek. A halandó halhatatlanságot ölt magára. Mert Megváltónk legyőzte a halált, többé nem rém az a keresztyén számára. A halál árnyékának völgye csak út az örökélet dicső fényébe. Mily vígasztalás! IMÁDKOZZUNK: Áldalak, Uram, ígéretedért, hogy lelkünk egykor megszabadul a bűn-testtől, és veled leszünk örökké bűntelen állapotban. Ámen. — Krisztus levette a halál sötét ajtaját és helyébe tette az élet fényes kapuját. — 40 B. Herche (Maryland)
