Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

PÉNTEK, MÁJUS 4. — Olvassuk: Róm. 5:18-6:4

„Eltemettettünk tehát Vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadott a halálból az Atya dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Róm. 6:4)

Amikor a tavasz megérkezik abba a völgybe, ahol én lakom, a fák új levelekben díszlenek és olyan virágruhát öltenek magukra, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködhetett szebben. Az ára és útja ennek az, hogy először „eltemettettek” a tél által a „halál”ba, s aztán „megelevenedtek”, ahogy az életnedvet felforrásoztatta bennük az egyre melegebben tűző nap!

Valami ilyesmi történik bennünk is, ha igazán hiszünk a Jézus Krisztusban. Ami Benne már bekövetkezett, amikor a halálból feltámadt, az következik be bennünk is: a Krisztussal való sorsközösségben meghalunk a halálnak úgy, hogy még elképzelni sem tudjuk mégegyszer a halál szolgálatának a lehetőségét. A feltámadás tavaszában — „csak úgy magától” — rügyet fakaszt életünk halottnak hitt ága, virágba borul az új lélekkel átjárt test és formálódni kezdenek az Isten előtt is kedves, jó gyümölcsök... A keresztség az óember ilyen halála és az új ember ilyen feltámadása!

Istennek az az akarata, hogy „amint uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az örök életre való megigazulásban a mi Urunk Jézus Krisztus által.”

IMÁDKOZZUNK: Óh, életet ajándékozó Isten, segíts kitárni magam kegyelmed életre csókoló Napja előtt! Ámen.

— Halál nélkül nincs feltámadás! —

Flaherty Róbert (Oregon)

6