Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

„Mert Őáltala (Krisztus) lett menetelünk a hit révén, ahhoz a kegyelemhez, amelyben most vagyunk.” (Róma 5:2)

Lelkipásztorunk nem volt kiváló szónok, de annál közvetlenebb volt a gyülekezettel való kapcsolata, kicsinyekkel csak úgy, mint nagyokkal. Gyülekezete tagjainak kis versikéivel kívánt boldog születésnapot, annyira értékelték ezeket a kis köszöntőket, hogy berámázva, nappali szobáik falára helyezték. Ha valamelyik egyházi gyűlésről késett, annak mindig nyomós oka volt. Például találkozott egy síró kisfiúval az utcán, s addig nem távozott, míg meg nem vigasztalta.

Mindig csodáltam benne a meggyőző erőt, mely az embereket Krisztushoz vezette. Egy nap azután rájöttem sikerének titkára. Megengedte, hogy bibliáját átlapozzam. Tele volt széljegyzetekkel. A Római levél 5-ik részében, ahol Pál apostol a megigazulásról, kegyelemről és reménységről beszél, kétszer is aláhúzott egy szót a 2. versben, hogy ti. Jézus Krisztus által van „menetelünk” ezekhez. Nem valami nagy theológiai kifejezést akart kiemelni, hanem csak egy egyszerű szót: „Menetelünk”.

Ez a „hozzámenetel” szó tőlünk is megérdemli a kettős aláhúzást, mert Isten kegyelme ma is rendelkezésünkre áll.

IMÁDKOZZUNK: „Hálát adunk Tenéked, Istenünk, azokért, akik kegyelmed gazdagságát saját kedvességük által mutatják meg nekünk. Imádkozunk, hogy mi is hasonlóképpen tudjunk viselkedni másokkal szemben; Jézus nevében. Ámen.

— Isten kegyelmét a másokhoz való viszonyunkban is megmutathatjuk. — 42 Sevre Leif (Oslo, Norvégia)

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 9. — Olvassuk: Róm. 5:1-5.