Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

SZERDA, — AUGUSZTUS 1. — Olvassuk: Zsolt. 63:1-8 „Áldanálak ezért életem fogytáig: a te nevedben emelném fel kezeimet.” (Zsolt. 63:5)

Madáresicsergésre ébredtem egy kora nyári reggelen. Vajon mi is szép énekkel köszöntjük a reggelt? Nem hinném, hogy sokan volnának azok, akik ezt megteszik. A zsoltáríró felemelt kezekkel dicséri az Urat. Nekem az a meggyőződésem, hogy amikor Istent magasztaljuk, akár imában, akár énekben. Ó örömmel hallgatja.

Nem mindig könnyű ilyen módon tisztelni Teremtőnket. Lehet, hogy betegek vagyunk, vagy napi elfoglaltságunk és megoldhatatlannak látszó problémánk eltereli figyelmünket Istenről. Máskor elkeseredünk, mert úgy érezzük, hogy senki se szeret igazán. Mindazonáltal nem kellene mégis legalább megpróbálnunk, hogy mindent félretéve dicséretet mondjunk Neki? Igen, még a mindennapi élet szürke elfoglaltságai közepette is? Mikor mosunk, vagy borotválkozunk, vagy vonaton, autóbuszon utazunk? Istenhez egyformán szólhatunk hangos zengedezéssel vagy csendesen a szívünkben.

Minden új nap új alkalmat kínál, hogy mint az éneklő madarak, mi is dicséretet énekeljünk a Teremtő Istennek. Isten mindig válaszolni fog, és akkor béke fogja eltölteni szívünket és új erőt nyerünk. Mindezeken felül pedig Isten jelenlétét fogjuk érezni. Olyan bizonyosan, mint ahogy a szél simogatását érezzük.

IMÁDKOZZUNK: „Urunk, ha azt gondoljuk, hogy a körülmények nem megfelelőek dicséret mondásra. Szent Lelkeddel seperd el az akadályokat. Te tudod, hogy szívünk mindenkor vágyik jelenlétedre. Amen.

— Isten minden szavunkra válaszol. —

Brugman Stella (Hollandia»

34