Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

SZOMBAT, JÚLIUS 21. — Olvassuk: Zsolt. 42.

„Uram nyisd meg az én ajkaimat, hogy hirdesse szájam a Te dicséretedet.” (Zsolt. 51:17)

így szólt egy reggel Márton, a helybeli patikus: „Figyeld csak meg ezt az embert, aki pont most jön be az ajtón, mert ezt az embert én soha nem láttam szomorú arccal. Mindig mosoly van az arcán, bárhol, bármikor látom.” Megértettem Márton gondolatát ezzel az emberrel kapcsolatban, mert ismertem én is. Aktív tagja az egyik helyi gyülekezetnek. Csakúgy sugárzott valóban erről az emberről a hit öröme. Elgondolkoztam azon, hogy vajon meglátszik-e az én arcomon is ez a belső öröm?

Sokféle arcot ismerünk. Ismerünk örömöt, tapasztalatot, bánatot, fájdalmat sugárzó arcokat. Mindezek az arcok Isten teremtésének mozzanatait ábrázolják, Isten ujjának nyomai azok egyes embereken. Ámbár az ilyen, vagy olyan arcot viselő egyén nem tudna talán mindig számotadni arcának kifejezéséről, mi adjunk hálát, hogy vannak olyanok akiknek arca a hit örömét sugározza felénk. Ha ehhez aztán hozzájárul a megnyílt száj hitvallása is, akkor igazán dicsőíttetik a mi Urunk.

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Urunk, hogy adsz körénk olyan lelkeket, akiknek arcáról valósággal sugárzik a Szentlélek által való öröm. Ámen.

— Arcunk a lelkünk tükre. —

Robert N. Zearfoss (Illinois)

23