Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„...eljőve Jézus és megálla középen és monda nékik: Békesség néktek!” (Ján.20:19)

Öt évvel ezelőtt halt meg édesapám. Bizony még nem voltam elkészülve arra, hogy örökre távozzék életünkből. Közös terveink voltak, melyeket még nem valósítottunk meg. Együtt szerettük volna megnézni a Grand Canyon-t. Váratlan halála hirtelen rombolta szét elképzeléseimet. Mintha támaszom dőlt volna ki. A temetésre összegyűlt egész családunk. A hozzámtartozók szerető részvéte, a temetési szertartás Igéje némi tekintetben enyhítette a veszteség fájdalmát. Lelkem mindazonáltal nem tudott teljesen megnyugodni.

Hosszú volt az út hazafelé, s így útközben feleségemmel együtt megszálltunk egy motelben. Következő reggel felébredve, édesapám jelenlétét éreztem a szobában. Mintha hallottam volna szavait: „Ne szomorkodj, minden rendben van!”

Természetesen nem akarom ezt az élményt Jézus Krisztus feltámadásával összehasonlítani, de ez az eset tudatossá tette bennem a tényt, hogy a halál, bánat és bűn elválasztást jelent, a feltámadás pedig megbocsátást, ígéretet, reményt és megengesztelést. Századokon át hangzik felénk Krisztus drága, biztató szava: „Békesség néktek!”

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Urunk, hogy szereteted erejével feltámasztottad Jézust a halálból, hogy megváltson bűneinkből, kibékítsen Veled és embertársainkkal.

Ámen.

— Isten az Ö békéjét akarja adni nekünk. —

Halford D. Seymour (Illinois)

KEDD, JÚLIUS 10. — Olvassuk: János 20-19-23