Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.” (Zsoltárok 121:2)

Kilenc hónappal ezelőtt foglaltam el 2 évig tartó állásomat Kuwait-ban. Egyetlen leányomat otthon hagytam Philippine-ben, apja és nagyanyja gondjaiban. Nagyon egyedül érzem magamat. Még templomba se tudok menni, mert nincsen Protestáns gyülekezet a városban; körülöttem mindenki Müzlim. Pedig én hozzá vagyok szokva, hogy minden vasárnap templomba menjek, tanítsak a vasárnapi iskolában, résztvegyek különböző gyülekezeti aktivitásokban. Ezt a távoli állást azért választottam, mert anyagi fellendülést jelent családom számára. Számlálom a napokat, amikor megint együtt lehetek velük.

Munkám reggel 6-kor kezdődik, de már jóval korábban felébresztenek a madarak. Ezt a békés időt Istennel töltöm: olvasom a Bibliát, imádkozom. Ma gondolataim a kalitkába zárt madarak felé fordultak, csodálván, hogy ők még ott is dalolnak. Én pedig, aki Isten képére lettem teremtve, akinek mozgási szabadságom van, segítő képességem és életemnek célja, mennyivel több szabadságra, boldogságra vágyom. Kicsit jobban érzem magam ezek után a gondolatok után. Milyen ajándék, hogy olvashatom a Bibliát, fontolhatom szavait, elismerhetem, hogy Isten erőm forrása.

IMÁDKOZZUNK: Istenem, tanítsál bennünket, hogy növekedjen készségünk a te szavad befogadására. Éreztessed jelenlétedet, amikor egyedül érezzük magunkat. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Istenünk mindig kész a segítségre, vigasztalásra. — Lilia Lirazan-Dejaresco (Kuwait)

HÉTFŐ, JÚLIUS 9. — Olvassuk: Zsolt. 121.

li