Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Azon a napon majd megtudjátok, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én tibennetek.” (János 14:20) Az Úr Jézus jelenléte a hívőkben egy titokzatos, de nagyon drága valóság. Mikor Ő benne lakozik a megtért egyén szívében, romlott akaratunktól eltérően igen ked­ves dolgokra késztet bennünket. A következő történet ezt mutatja. Egy heti szabadságom után, mialatt segítettem egy be­tegnek az otthonában, visszatértem munkahelyemre. A déli szünet alatt úgy esett, hogy együtt ebédeltem egyik munkatársammal. Áldásos pillanatok voltak. Másnap csengett a telefon, s mikor felvettem a hall­gatót, a fenti kollégám hangja volt. Sírástól elcsukló hangon tudatta velem, hogy a testvére meghalt. De az­után azt is mondta, hogy az az együttlét az előzőnapon lelkileg megerősítette erre a szomorúságra. Azóta egyre jobban igyekezem, hogy Istennel járjak és lakozzak, az Úr Jézus szépségét sugározzam és mások­nak áldássá legyek. Ez a világ tele van fájó szívű, elesett emberekkel, megfáradt és megterhelt vándorokkal. Az Úr Jézus mi­rajtunk keresztül is gyógyírt és új erőt akar nyújtani az ellankadt lelkeknek. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Drága Urunk, hogy Te mivélünk lakozol. Köszönjük, hogy szívünkben szállást vettél. Világolj, kérünk, a mi életünkön keresztül is, hogy mások is megtalálják a világ Világosságát, amely Te vagy. Kegyelmedből, Ámen. — Az Úr csodásán működik — miáltalunk is. — Audra Kroah (Maryland) PÉNTEK, JÚLIUS 6. —Olvassuk: János 14:18-24. 8

Next

/
Thumbnails
Contents