Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

„Utált és az emberektől elhagyott volt...” (Ézs.53:3)

„Sajnálattal értesítjük, hogy folyóiratunkhoz küldött írása nem ütötte meg a kívánt mértéket, miért is visszaküldjük. Fogadja köszönetünket, hogy alkalmat adott nekünk fontolóra venni munkáját.” (Szerkesztőség.) Némely visszavető értesítés még így is szokott végződni: „Isten áldása legyen munkáján.” Nem számít, hogy a szavak milyen kedvesek, udvariasak, az el nem fogadás fájdalmas, elkedvetlenítik az írással próbálkozókat. Az elvetés, megvetés sért mindenkor. Az „elhagyott vagy megvetett” szó másoktól jövő cselekvést jelent, személyes és kegyetlen. Egy szó, amelynek ütését mindnyájan megtapasztalhatjuk. Társadalmi osztályok, klubok nem fogadnak be. Testalkati, vagy magasabb neveltetési standard miatt elvetnek.

Ézsaiás prófáta is beszél egy megvetett, elhagyott szolgáról, aki még meg is sebesíttetett, meg is rontatott. És ez a prófécia emlékeztet engem lPét.2:4-re, mely úgy szól Jézusról, mint „élő kőről”, amit az emberek megvetettek, de Isten előtt választott és becses. És az ézsaiási Ige kulcsa itt van. Nos, ilyenek vagyunk mi is. Drágák Istennek, ki soha soha nem vet el, ha egyszer Hozzá mentünk. Milyen jó, hogy mi, a társadalomban senkik szüntelen ebben a bizalomban élhetünk. S emlékezhetünk arra az Igére is, hogy Isten a világ nemteleneit, megvetettjeit választotta ki.

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Urunk, hogy amint vagyunk mehetünk Hozzád, elfogadsz. Add, hogy mi is befogadjunk másokat. Ámen.

— Fogadd el a tényt, hogy Jézusért Isten szeret. —

William W. McDermet III. (Indiana)

HÉTFŐ, JÚLIUS 18. — Olvassuk: Ézs.53:l-9

51