Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

KEDD, JÚNIUS 5. — Olvassuk: Lukács 9:51-62

„Valaki az eke szarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:62)

Ma egy nagyon súlyos döntéssel állok szemben. Nagyon vigyázatosnak kell lennem, nehogy a „széles utat válasszam, azaz azt a megoldást, ami a legkevésbé fáj nekem, vagy érint engem.

Állandóan kísért az a gondolat, hogy „mi lesz ha”... Mi lesz, ha elhatározásommal fájdalmat okozok másoknak? Vállalom-e a következményeket? Mi lesz, ha családom és barátaim nem értenek meg? Mégha úgy érzem is, hogy Isten irányít, mi lesz, ha végeredményben rájövök arra, hogy nem Isten hangja volt, amit hallottam. Mégis minden kétkedésem dacára az a bizonyosság van bennem, hogy Isten hívott el erre a bátor cselekedetre. Hosszas imádkozás után bizonyosnak érzem azt, hogy ha semmit sem cselekszem, szeretetlen leszek, — bár, ebben az esetben a szeretet útját követni igen nehéz — a helyzet pedig még súlyosabbá válik.

Félelmeim dacára cselekednem kell. Elhatároztam, hogy se jobbra, se balra nem térek, hanem célegyenest megyek előre, amíg a nehéz feladat megoldódik. Isten velem van, így nincs semmi akadály; bármilyen nehézségem lenne, semmi sem állhat utamba. Minden szakadék egy összekötő híd lesz egy magasabb elhíváshoz.

IMÁDKOZZUNK: Uram, te vagy az én fáklyám. Világosítsd meg utamat, és erősítsd szívemet, hogy ne ingadozzam. Ámen.

— Az istenes bátorság mindig azt fogja tenni, ami helyes, még akkor is, ha félelem fog el. —

Gallery Lee (Kalifornia)

38