Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

„Ők pedig imádván öt, visszatérőnek Jeruzsálembe: és mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áld­ván az Istent.” (Luk. 24:52-53) Misszionáriusok gyakran tanúi annak a szinte földön­túli elragadtatásnak és örömnek, ami a résztvevők szí­vét elfogja egy-egy Isten tiszteletére tartott összejöve­telen. Magunk is sokszor tapasztaljuk, hogy egy biblia­óra vagy istentisztelet hogyan lesz különös lelki élmény­­nyé. Ki tudná felmérni miért! A Lélek fú, ahol és ami­kor akar. Ez az öröm hatotta át a tanítványok szívét azon az első Húsvét reggelén. A keresztre feszítést kö­vető három nap reménytelenségét, félelmét, vereségét a feltámadás hírére a reménység, diadal és öröm kimond­hatatlanul boldog érzése váltotta föl a tanítványok szí­vében. Újjongó szívük indulatára sietve útrakeltek, hogy másokkal is közöljék az örömhírt. A hívő keresztyén lelkének nemcsak időnként, hanem állandóan ilyen újjongásban kellene lennie. A Húsvét csodája után a tanítványok többé nem csüggedtek, ha­nem a feltámadás boldog diadalmában, félelem és két­ség nélkül, nem törődve veszéllyel, hirdették mindenek­nek az örömhírt. Istennek csodálatos ajándéka, melyet nekünk adott az Úr Jézus Krisztusban, örökké zengő dia­daléneket kell, hogy kiváltson szívünkben, melyet az élet bajai, megpróbáltatásai sem lesznek képesek gyöngíteni. IMÁDKOZZUNK: Atyánk! Add, hogy mikor a feltáma­dott Megváltót ünnepeljük, lelkünket töltse be a tanít­ványok túláradó öröme és boldogsága. Ámen. — Ha átadjuk magunkat teljesen Krisztusnak, az öröm és remény élő valósággá lesz bennünk. — Crain C. Nuell (Texas) VASÁRNAP, ÁPRILIS 10. — Olvassuk: Luk. 24:36-53. 43

Next

/
Thumbnails
Contents