Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1982-03-01 / 2. szám
MIÉRT CSINÁLOD? — Egy egyetemi hallgatót megkérdeztek: hogy gondolkozik a vallásról? A vallásról, mely a halál utáni jutalom Ígéretével igényli a jó, az erkölcsös viselkedést. A hallgató így válaszolt: „Ha erkölcsi értékeim jók, nem hiányzik a jutalom, nem még a halál után sem. Csinálok valamit, mert szeretem csinálni.” És így érvelt tovább: „Bármely vallás, mely jutalmat ígér utóbb azért a jóért, amit most kell tennünk, utat téveszt. A keresztyén hitet az önzés, a haszonlesés motiválja és nincs karaktere, nincs jelleme.” E gyakran hallott okoskodásra mit feleljünk? Valóban tiszteletreméltóbb csinálni valamit azért, mert az helyes, jó, mint csupán a jutalomért. A „mit kapok — érte — magatartás” rossz, ha tudom , elvégre is ezt kell tennem, mert ez helytálló. Forduljunk a Bibliához! A Biblia különbséget tesz önzés és önérdek között. Az önérdek tiszteli Istennek szeretetből fakadó gondolatát felőlünk, hogy mint bölcsek maradandó értékekért éljünk. Az önző ember viszont nem törődik azzal, hogy mi lesz a jövőben. A Biblia továbbá egyensúlyt tart aközött, amit azért csinálunk, mert az jó és a között, amit csinálunk, mert az bőven jutalmaz. A 2. Kor. 5-ben Pál megállapítja, hogy a keresztyén ember ambíciója az kell, hogy legyen, hogy tetszen Istennek mindenben. Ez az óhaj pedig a legjobb védelem az önző indítékok ellen. És mert jön egy nap, amikor számot kell adnunk az Isten előtt, önző célokért élve senki sem gyűjthet magának kincseket a mennyben. A jutalom csak másodlagos mozgató ahhoz a vágyunkhoz képest, hogy az Úrral legyünk és tetszünk Neki mindenben. Jócselekedeteink hálából kell, hogy fakadjanak Istennek Krisztusban megmutatott szeretetéért. Mialatt azonban kifejezzük e földön szeretetünket, ez a keresztyén magatartás jutalmat is hord magában.