Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUAR 25. — Olvassuk: Luk. 6:27-36.

„Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk.6:36)

A minap egy özvegyasszony jött hozzánk és egy összeget adott át munkánk előbbrevitelére Ugandában. Tudtuk, hogy ez az asszony nem olyan régen érkezett az említett országból, hol férjét brutálisan meggyilkolták. Ma előzőleg tanácskoztunk arról, hogy nem közelítjük meg öt adomány kérelmünkkel, nehogy felújítsuk szívében a szomorúságot.

Tudtuk bármily legyen adománya, jelenlegi helyzetében egy áldozatot jelent; annál inkább meglepett bennünket az összeg nagysága. Meglepetésünket azonnal tudtára is adtuk, amire ő a következőképpen válaszolt: „Igaz, hogy sok szenvedésen mentem keresztül — különösen az utolsó időkben — Ugandában, de hálás vagyok az Istennek, hogy mindezek mellett is megtartotta az életemet és élve hozott ki ebből az országból. Engedjék azért meg, hogy köszönetemet, így fejezhessem ki és segítő kezemet nyújthassam azoknak, akik még ma is szenvednek.” Milyen aktív volt az Isten ennek az asszonynak az életében! Közülünk sokan oly nehéznek találják azt, hogy szeretetet nyilvánítsanak azok felé, akik megbántották őket. Jézus azonban nem erre tanított. Ő megbocsájtott az ő ellenségeinek és még a legszomorúbb órában is azért imádkozott, hogy Isten bocsássa meg cselekedetüket, a keresztrefeszítés szörnyű bűnét és mindent.

IMÁDKOZZUNK: Megbocsájtó Isten, örvendezünk a Te irántunk megmutatott kegyelmedben. Különösképpen köszönjük, hogy a Te szereteted soha el nem fogy. Segíts bennünket, hogy mi is szerető szívűek és kegyelmesek lehessünk a mi embertársaink felé. Ámen.

— Isten kegyelme által én is kegyelmességet mutathatok. — Gordon Chilvers (Norwich, Anglia)