Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 18. — Olvassuk: Máté 11:25-30

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. (Máté 11:28)

Amikor a Dávid nevű orkán (hurricane) átzúgott Portónkén, sokan voltak kénytelenek menedéket keresni nálam. Mindnyájan szükségét éreztük annak, hogy abban az ítélet-időben Istenhez forduljunk segítségért. Egyszívvel-lélekkel dicséreteket énekeltünk, a Bibliát olvastuk és imádkoztunk.

Egy fiatal asszony, könnyekkel a szemében, így imádkozott: Köszönöm Istenem, hogy ezt a helyzetet is javamra adtad; hogy boldog örömmel ébredtem arra a drága valóságra, hogy sohasem vagyok egyedül. Talán e percben pusztul el minden földi vagyonom, de ujjong lelkem abban a tudatban, hogy barátaim szeretetén túl a Te végtelen jóságod őriz, fed be engem mindenkor.”

Ez a világ tele van lelki terhek alatt roskadó emberekkel. Gondolkodásunk zavart, érzelmi ellentétek dobálnak. Sokszor úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk és lelkünk üres. Modern életünk testi és lelki túlterhelései gyakran túlzott aggodalomban, nyugtalanságban jelentkeznek.

Az élet zúgó viharában Krisztus szelíden hívó szava szól hozzánk. Hív minket, megfáradtakat és megterhelteket; ölelése mennyei békét sugároz háborgó szívünknek és megnyugtat drága nyugovással.

IMÁDKOZZUNK: Uram Jézus, csak Benned akarok bízni, amikor kétség és félelem háborgatja lelkemet. Drága jelenléted töltse be az űrt szívemben.

— Nincs nagyob üresség életünkben, mint az, melyet Isten távolléte okoz. —

Marquez V. Carmen (Yabucoa, Puerto Rico)