Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

PENTEK, JANUAR 22. — Olvassuk: Gal.6:l-7 „Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.” (Galata 6:3)

A helyi újság sport rovatában egy fiatal ember képe jelent meg. Ő volt az előző pénteki kosárlabda-játék hőse. Ó volt az, aki csapatát a körzeti játék-szezon megnyeréséhez segítette. így a csapat a megyei versenyek döntőjébe is bejutott. Városunkban nem volt egy középiskolás, aki keményebben harcolt volna az iskola színeiért, mint ez a tizenhétéves fiú. De ő is ember volt, s a dicsőség könnyen fejébe szállt. Másnap az öltözőben hencegve mesélte, hogy az ő lövése nyerte a csapatnak a döntő pontot. Hallva ezt a csapat trénere, csendesen azt kérdezte tőle: Ki passzolta neked a labdát?” Győzelmeinkben de sokszor elfelejtünk az elismerésből juttatni azoknak, akik a győzelem útját elősegítették! Egy-egy diák kollégiumba megy, dicsőségeket arat, diplomát szerez. Jó munkát végzett, de ki adta neki a tanulás lehetőségét, az ösztöndíjat? Egy-egy tanár mennyit küzd egy helytelenkedő diákkal! Mert hisz benne, a saját szabad idejéből ad neki. bíztatja. Ki segítette a diákot e diplomához?

Életemben én is gyakran elhanyagoltam azok elismerését, akik sikerhez segítettek. Pedig minden előrejutásom sok ember összjátékának eredménye volt, akik mellémálltak és támogattak. Legfőképpen pedig maga az Úristen segített, tudván, hogy kit kell a megfelelő időben hozzám küldeni és elküldte azokat. Legyen övé a dicsőség mindenek felett. Nem csalom már magam, hogy „nagy valaki” vagyok.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Istenünk, dicsérünk Téged, s köszönjük azokat, akiket életünkbe küldtél, hogy megsegítsenek. Krisztus nevében Ámen.

— A legkeményebb győzelmet akkor aratjuk, ha önmagunkat ^vőzzük le. — Grosser Ruby Fall (Michigan)