Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 10. — Olv.: Zsolt. 23:1-6.

„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja...” (Zsolt.23:1-3.)

Zimankós hideg éjszakán váratlanul ért a hír, hogy férjemet kórházba kell szállítani. Megtörténhet még az is, hogy nem fog meggyógyulni. Megrémülve gondoltam üzletünkre és a kifizetésre váró számlákra.

Vasárnap reggelre kiderült az idő. Elmentem a templomba, ahova bizony már nagyon régen nem jártam. Mindig akadt valami sürgős és fontos dolgom, ami miatt nem juthattam el.

Amikor beültem a rég nem látott padba, valahogy megnyugodtam. Valósággal belemerültem az igeolvasásba, a szép éneklésbe, a kórus hallgatásába és lelkipásztorunk kedves igehirdetésébe. Elhagyott a kínzó félelem. Új erőt kaptam és éreztem, elhordozom azt, aminek be kell következni.

Kilépve a metsző hűvös levegőre, fülembe csengett a régen nem hallott „Isten hozta.” Hónapok teltek el azóta, és nem volt sorsom könnyű. De nem kellett többé rettegnem, mert nem voltam egyedül. Isten velem maradt!

Testvérem, ha elhidegültél te is Istentől, most Ő hív téged vissza, mert nála táplálékot, békét talál lelked.

IMÁDKOZZUNK: Uram, mutasd meg nekem, hogy te velem vagy a szükség idején és erőt adsz arra, hogy elviseljem azt. Vidámíts meg engem gondoskodó szereteteddel. Az Úr Jézus nevében kérlek... Ámen.

— Csapások közt Isten ott van velünk. —

Lynne Corgey (Texas)