Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 29. — Olvassuk: Luk.8:41-56.

„Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell és meg nem restülni.” (Luk.18:1)

Jairus, a gyermekéért aggódó apa kétségbeesett sietséggel kereste fel Jézust, kérve Őt, hogy haldokló leányát meggyógyítsa. Örömmel lángol fel benne a reménység, amikor Jézus enged kérésének. A Mester megindul Jairus háza felé, de mint mindig, nagy tömeg követi Őt, s ez lelassítja útját. Útközben meg is áll, hogy egy beteg asszonyt meggyógyítson. Önző aggodalmában Jairus azt szeretné, ha az Úr Jézus, senkivel mással nem törődve, sietne gyermeke betegágyához. Jézus még úton van, amikor jön a házból a lesújtó hír: „Meghalt a leányod: ne fáraszd a Mestert!” Jairus úgy érzi, hogy minden reménye megsemmisült. „Ha a Mester jobban sietett volna, talán meg tudta volna menteni leányomat” — gondolja keserű csalódottságában. Még Jézus bíztató szavára sem képes elhinni, hogy az Úrnak van ereje a halottakat is feltámasztani.

Jairushoz hasonlóan mi is sokszor fordulunk az Úrhoz kérésünkkel, várva, hogy azt azonnal teljesítse.

Ha hittel rábízzuk magunkat az Ő szent akaratára, boldogan tapasztaljuk meg, hogy Isten minden emberi értelmet felülmúló gazdagsággal adja meg nékünk, ami lelkűnknek hasznos és szükséges.

IMÁDKOZZUNK: Drága Urunk, Istenünk, ha úgy látjuk, hogy helyzetünk reménytelen és imádságunk meglankad, add, hogy hitünk újra lángra lobbanjon és tudjuk mondani, hogy legyen meg a Te szent akaratod. Ámen.

— Isten nem jön mindig, amikor kívánjuk, de mindig időben érkezik. —

Cooper M. Olive (Derbyshire, Anglia)