Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 2. szám

,,Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké!” (Zsolt.145:2)

Kora gyermekkoromtól fogva el kellett fogadnom egy életsorsot, melyet nem tudtam felfogni, de amelybe bele kellett törődnöm, a vakságomat.

Emlékszem, hogy tehetetlenségem érzetében, zűrzavaros gondolataimmal gyakran fordultam édesanyámhoz: „Anyukám, miért nem láthatok én, mint a többi gyerekek? — kérdeztem tőle.

Édesanyám szerető türelemmel próbált válaszolni kérdésemre, megnyugtatva, hogy az Úr Jézus, édesapám meg ő, édesanyám úgy szeretnek engem, ahogy vagyok.

A gondolat, hogy az a három személy, aki akkor nekem

legdrágább volt a világon, szeret és szívébe zár, rendszerint megvigasztalt.

Bibliaolvasó édesanyám már régen megtalálta leghűbb barátját az Úr Jézusban, még mielőtt én hozzá vittem vakságom részemre érthetetlen rejtélyét. Édesanyám megtanulta, hogy minden gondját-baját az Úr Jézusnak mondja el áhítatos imában: így Ó elé tárta kislánya tépelődését is. Édesanyámon keresztül végül is drága barátommá lett Jézus nekem is. Az ő hatására mindennapi vigaszom és lelki erőforrásom lett az imádkozás.

A Szentírás életem vezérlő fénye ma is és az imádkozás életfontosságú napi foglalatosságom.

IMÁDKOZZUNK: Drága Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy nekünk olyan egyéneket adtál, akiknek keresztyéni buzgósága és bölcsessége számunkra útmutatás, hogy Te utaidon járjunk és a Te szavadat hallgassuk. Ámen.

— A Biblia és az imádkozás hatalmas segítség minden körülmények között. — Parker Helén (Kentucky)

KEDD, MÁRCIUS 30. — Olvassuk: Zsolt.l45:l-9.