Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

„Az (Úr) elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi.” (Zsolt. 147:4)

Mindig elbűvöl a csillagok látása. Szeretek elüldögélni kora-este az ég kárpitja alatt, és nézni a csillagok ezreit, amint csodás ékkövekként gyújtják fel az égboltot.

Egy csendes estén kimentem a víz partjára, hogy az Úr végtelen világ-egyetemének szemlélése jelentéktelenné csökkentse kis, mindennapi gondjaimat. Ezen az estén azonban, amint az ég felé szegeztem tekintetemet, szomorúan láttam, hogy azt egy sötét, fenyegető felhő takarja. Mikor talán a legnagyobb szükségem lett volna az égi vigaszra, egyetlen csillag sem derítette fel a reménytelen szürkeséget. Egy kis idő múlva azonban, amikor már éppen haza akartam indulni, mégegyszer felnéztem az égre és íme most a nyári égbolt csillagainak csodáaltos sziporkázása tárult szemem elé. Semmi szélmozdulatot sem éreztem, a fellegek mégis eltűntek, mintegy isteni fuvallatra.

Lelkünk felhője gyakran takarja el tölünk az isteni áldást, és vezet önszánalomra. Sokszor úgy tetszik, hogy életünk éjszakája csillagtalan, Isten nem hallja imánkat levette rólunk kezét; míg végül is hálás alázattal kell bevallanunk, hogy az Úr a maga csendes, kifürkészhetetlen módján a legcsodálatosabb csillagragyogást varázsolta életünk égboltjára.

IMÁDKOZZUNK: Édesatyánk! Te alkottad földi világunk sok szépségét, mely bennünket gyönyörködtet. Emlékeztess naponta arra, hogy körülöttünk és bennünk Te vagy a mindenkor élő, ható erő, még akkor is, ha vakságunkban nem látunk. Ámen.

— Isten akkor is oszlathatja a felhőket, ha nem érezzük a szelet. — Hensley Leigh Martee (Florida)

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 28. — Olv.: Zsolt. 147:1-11.