Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

„Jól tudjuk, hogy Isten azoknak, akik öt szeretik, — akik az ő végzése szerint hivatalosak — mindent javok­ra fordít.” (Róm.8:28,) (Ravasz ford.) Az elmúlt jónéhány évben az volt az álmom és célom, hogy egyik jóhírü egyetemünkön ápolónői oklevelet sze­rezzek. Előzőleg azonban különböző más vizsgákat is le kellett tennem, hogy bejuthassak az egyetemre. Különösen a vizsga előtti utolsó félévemben sokat ag­godalmaskodtam. Rettenetesen féltem attól, hogy a vizs­ga nem fog sikerülni, mert igen magas követelmény volt felállítva. Úgy gondoltam egy bukást nem tudnék elviselni. Félelmeim közepette Istenhez fordultam, s az Ő veze­tését kértem. Imádságom eredményeképpen rájöttem arra, hogy akár sikerül a vizsgám, akár nem, Krisztus­ban mindenképpen nyertes vagyok, hiszen Ő bennem él és én hit által Őbenne. Megnyugodtam. Eszembe jutott a fenti Ige is, hogy Isten az Ő gyermekeinek, elhiva­tottjainak mindent javára fordít. Ha vizsgám nem sike­rülne is, Isten gondomat viseli. Jövőm az Ő kezében van. Bennem és általam úgy fog munkálkodni az Ő jósága, mint az számomra és embertársaim számára üdvössé­­ges lesz. Rádöbbentem, hogy aggodalmaskodásommal csak az Ő Atyai szívét szomorítom. Hűséget fogadtam hát, hogy szeretem, bizalmam meg nem rendül Őbenne, bármi történjék is velem. Isten ezt várja tőled is! IMÁDKOZZUNK: Drága Mennyei Atyánk, köszönjük Neked azt a békességet, mely szívünkben támad a Te is­merős szavad nyomán. Valljuk, hogy bármi történik ve­lünk, a Te végső célod jó, hiszen mi a Te szerető gyer­mekeid vagyunk. Ámen. — Nem félünk a jövőtől, amikor Istenben való bizalom­mal haladunk felé. — Hopkins Jo Dana (Kentucky) SZOMBAT, SZEPTEMBER 26. — Olv.: Róm.8:26;-30.

Next

/
Thumbnails
Contents