Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Amikor (Jézus) egyszer szombaton bement a farizeusok egyik vezetőjének házába ebédelni, azok figyelték

őt.” (Lk. 14:1)

Általános szokás, hogy az emberek figyelik egymást. Mindnyájan bíráló szemek előtt élünk, beszélünk, cselekszünk. Sajnos nem vesszük ezt elég komolyan, mert ha komolyan vennénk legtöbbször meggondoltabban cselekednénk. Hát mégha nem felejtenénk, hogy Isten szeme is folyton rajtunk van, mindig mindent lát. Jézust is figyelték állandóan. Nem csoda, hiszen tanításai, cselekedetei, csodái ezreket vonzottak. Ezek részben vigasztalásra, tanításra szorulók, jobb után vágyakozók voltak, tehát jóakaratú figyelők. De mindig akadtak a tömegben rosszakaratúak, hibakeresők, ítélgetők is.

így igaz ez a mi életünkben is. Barátaink talán szeretettel figyelnek, de sokan mások a kákán is görcsöt keresők. Szigorú szemekkel nézik, hogy megvallott hitünk szerint élünk-é, és kárörömmel kiabálják ki legkisebb „elhajlásunkat” is. Bizony bizonyságtételünk kudarcot vall, ha nem azt éljük, amit mondunk. Inkább hallgassunk hát, mert meg van írva, hogy beszéd nélkül is megnyerhetünk lelkeket az Úrnak. Szelíd, szerető, segítő magatartásunk szépen hirdetheti hitünket az Úr Jézusban. Az örömmel végzett szolgálat, az áldozatos élet a leghangosabb beszéd öróla. Emlékezzünk az Igére: mindig figyelő szemek előtt folyik életünk.

IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus, segíts, hogy igaz, képmutatás nélküli életünk sokakat követőiddé tegyenek. Ámen.

— Az életed az igazi bizonyságtétel Krisztusról. —

Peter C. Helmintoller (Virginia)

PÉNTEK, NOVEMBER 6. — Olvassuk: Luk. 4:31-37.