Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Szeresd az Urat, a te Istenedet... és a te felebarátodat, mint magadat.” (Luk. 10:27)

Az elmúlt napokban olvastam egy könyvet, amely egy kislányról szól, akit nem óhajtottak, nem szerettek, s akivel rosszul bántak. A könyv hatására harag támadt szívemben sok felnőtt felé és mély szánalom a gyengeségük miatt kiszolgáltatott gyermekek iránt. Ekkor kaptam az Úrtól a fenti Igéket, melyek azt juttatták eszembe, hogy végső fokon minden ember gyermek, Isten gyermeke. A legnagyobb parancsolat első fele azt mondja, hogy szeressük Istent. De e parancs csak úgy van igazán betöltve, ha a másik felét is nagyon komolyan veszszük és megéljük.

Az amerikai autók nagy részére a tulajdonosok különböző mondásokat tesznek. Ott sokan olvashatják. Egyfajta hirdetés, bizonyságtevés ez. Barátnőm kocsiján ez áll: „Dicsérd az Urat! ” A napokban egy másikon ezt olvastam: „Megöleltél-e ma egy gyermeket?” A kicsiknek szükségük van a szeretet kimutatására, de ugyanígy minden felebarátunknak is. Egyik szomszédom barátságtalan, mogorva ember, a másik elnyűtt, megcsúnyult dolgozó nő, aki mindig fáradt. Távolabb az utcában egy rákos beteg él elég magányosan. Kertem határos egy örökképanaszkodó, elégedetlen nőével. Óh, Uram, menynyi gyermekednek szüksége van szeretetre! És azoknak leginkább, akik legkevésbé szeretetreméltók.

IMÁDKOZZUNK: Uram, add, hogy irántad való szeretetem hadd tudjam megmutatni a rászorultak felé. Ámen.

— A szeretettel teljes magatartás csodákat tesz. —

Dorothy W. Detwiler (Pennsylvania)

SZOMBAT, NOVEMBER 7. — Olvassuk: Lk.10:25-37.