Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

SZERDA, NOVEMBER 4. — Olvassuk: Gál. 6:1-10.

„Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6:2)

A korházi szobám ajtaján gyengéd kopogás ébresztett fel önsajnálkozásomból. — „Bejöhetünk?” — kérdezte Julika néni, amint megjelent az ajtóban Bandi nevű kis unokaöccsével.

„Hogyne” — mondtam nekik nem nagy lelkesedéssel.

A hat éves fiú — mankóval — megállt ágyam mellett. Arca alig érte el a matrac magasságát, mosolya azonban beragyogta az egész szobát. Nagyon aranyos volt, ahogy kérdezte: „Lujza néni, van-e neked egy jó barátod. aki erős is?” — „Nincs” — mondtam, s tizenötéves özvegységemre gondoltam. „Akarod, hogy legyen?” — kérdezte a fiú. „Ha te leszel az, akkor igen!” — feleltem azonnal. „Rendben van. Tegnap hallottam a sírásodat, úgy látszik nagyon megkínoztak. (A tegnapi kezelés valóban nagyon fájdalmas volt.) Én megvédelek téged, s nem engedem, hogy a térdeddel megint gorombán bánjanak.” Majd megmutatva karját, mondta: „Látod, milyen erős vagyok? Én megvédelek téged. A harmadik ajtó az én szobám. Csak kiálts és jövök!”

Amint elmentek, az ajtónál még visszafordult, s újra mondta: „Csak kiálts!” A kis Bandi ezzel a bíztatással olyan erőt adott nekem, amiről bizonyosan tudom, hogy Istentől jött. Te is felveheted valaki terhét. Emlékezz Krisztus érted hordott keresztjére!

IMÁDKOZZUNK: Uram, Istenem, most már tudom, hogy amikor én gyenge vagyok, akkor vagy te erős énbennem. Ámen.

— Mindig kiálthatunk Istenhez. —

Lloyd Lela Latch, (Texas)